Hibajelentés

Írd le, milyen hibát találtál a trükkben, és mi igyekszünk a lehető leghamarabb javítani azt!

Ha szeretnéd, hogy válaszoljunk neked, ne felejtsd el megadni az elérhetőségedet!

A trükk szövege

Emlékeztetőül a trükk szövege:

A spray(vagy space) paint art a graffiti és a csendélet, vagy tájképek kombinálásával jött létre.
Ez a féstési műfaj remekül "egybegyúrja" a kreativitást és a graffiti művészetét.
(Én egy kerek hete próbáltam ki először, nem is olyan nehéz. Azóta ha van időm, mindig ezt csinálom) :)

No, nézzük csak, hogy is készítsük el:
1.:Először csináljunk mondjuk egy bolygót/holdat: a lapot befújjuk pl. zölddel, majd rá sárgát. Ezt letakarjuk MAGAZIN újsággal, és az ujjainkkal finoman rányomkodjuk a papírra, és felszedjük azt. Ekkor a bolygó zöld alapon sárga "kráteres(?)" lesz(lehet fordítva is, ez attól függ, mennyi ideig volt rajta a papír, ill. milyen erősen, mekkora felületet simítottál). Ha sziklaszerű mintát akarsz, akkor közönséges újságpapírt összegyűrsz és úgy, ahogy van elkezded nyomkodni erősen a festékrétegbe.
Ha készen van(nak) a bolygó(k), akkor a szélét befújjuk feketével(vagy akármilyen színnel, a lényeg, hogy olyan legyen, mint a háttér(!)). Ezután rátesszük a sablont(ez bármilyen kör alakú tárgy lehet, a lényeg, hogy ne mozduljon el).
2.: piramis: a linkelt videón nincs piramis, de a spray p. a. festményekben nagyon gyakori és könnyű is. Piramist úgy csinálhatunk egyszerűen, hogy: egy négyzet, vagy háromszög alakú lapot rárakunk a rajz aljára. De előtte ugyanúgy megcsináljuk(aki akarja), mint a bolygók mintáját. Ha készen vagyunk ezzel, rárakjuk a sablont és a háttér színével lefestjük. (aki akar, a építmény tetejébe egy kis fehéret fújhat, mintha ragyogna(így stílusosabb, de itt akkor jobban kell figyelni az árnyékolást)). Most, ha levettük a sablont, egy nagy háromszöget látunk. A piramis magasságába egy pl. kartonpapírt raksz úgy, hogy álljon(a széle kettészeli a piramist függőlegesen). Ezután óvatosan feketével kezdjük el fújni a piramis közepétől(aljától a tetejéig) ki a széléig(FIGYELEM! A szélén hagyjunk szabadon részt a mintából!))
3.: (egy kis visszaugrás: tekerjünk vissza: a bolygókon a sablonok még mindig takarják a színes égitesteket. Ha megcsináltad az űrt(lehet egyszínű, fekete, vagy akár barna-sárga is, csak a fantáziádon múlik), akkor jöhetnek...
4.: ...a csillagok! A csillagokat eleinte nem olyan könnyű, de másik próbálkozásra már menni fog mindenkinek: az ujjunkra bőven, közelről fújjunk rá fehérrel. Rázzuk le egyszer(DE NE A LAPRA!) Miután "kicsepegtettük", utána pöckölő/pöccintő mozdulatokkal FELÜLRŐL(nehogy valaki oldalról csinálja, mert elveszik a hatása!) megszórjuk a még száradó hátteret. Ha ez kész, akkor még aki akar csinálhat...
4.1.: ...fénylő csillagok(at). Ez egyszerű, de mégis nehéz(azt hogy?):
Fogunk egy kartonpapírt(vagy bármi keményebb, sík/vékony tárgyat). Odarakjuk(mint a piramisnál) a tárgyat és egyszer, gyorsan fehérrel egy csíkot húzunk a sablon tetejétől az aljáig. Ha ezt kész és még akartok ilyet csinálni, ajánlom, húzzátok le a tárgyat valamin, mert a fehér festék le fog folyni!
4.2.: Hullócsillagok: ez egyszerű: a fehér kannát fejjel lefelé fordítod és hirtelen rácsapsz(ne nagyot, óvatosan) a spray aljára. Ennyi :)
5: Sziklák, meteorok(ki mit fest) : kell hozzá: egy alapszín, amit először fújsz(ilyen lesz az árnyékolása), és maga a szikla színe, amit értelemszerűen másodjára fújsz. Ha mindkét szín egymáson van, akkor MAGAZIN papírt rakjunk rá és kezdjük el húzni, miközben a körmünkkel erősen nyomjuk.
6.:Vízesés: ha az alapszín fehér, akkor könnyű a dolgod: csak egy kartonpapírral kezdd el húzni(a videón rajt van). Ha az alapszín más, akkor a kartonra ráfújsz fehéret(úgy, hogy kicsit folyjon), majd NEM RÁNYOMVA húzod.
7.: fák, árnyak. Egy papírt(ajánlom itt is a kartont) kettéhajtasz és ahol a metszet van, fújsz egy kis feketét(vagy amilyen lesz az árny) és szabad kézzel megrajzolod, de vigyázz, ne sértsd fel a felső réteget!

Lényegében ennyi. Ha valami kérdésed van, írj nyugodtan, de a(most reklám) youtube-n, ha rákeresel, könnyen elsajátíthatod.
Egy darabig most én sem leszek a trukkok.hu-n, úgyhogy tőlem most ne kérdezzetek(jaj, a munka :( )